

A 20. Budavári Borfesztivál sikere a számok tükrében
20 év telt el, melynek tiszteletére nagy születésnapi ünneppel várta idén a borkedvelőket a Budavári Borfesztivál. A rengeteg mosolygó borbarát, és a számtalan féle isteni nedű együttes ereje csordultig töltötte élettel és jókedvvel a Budai Várat.
A Borfesztivál hivatalos megnyitójaként az ünnepi Gálakoncert került megrendezésre. Teltházas produkció, világhírű fellépőkkel, ősbemutatóval, a szünetben borkóstolóval. Egyszeri és talán megismételhetetlen volt a siker és a hangulat. A színpadon egyszerre 185 művész, zenész, énekes zenélt együtt, fantasztikus és felejthetetlen élményt nyújtva a vendégeknek.
Közel 50 ezer ember látogatott el a Borfesztiválra az öt nap alatt. A rekord ugyan nem dőlt meg, de szombat este fél órára be kellett zárni a kapukat, mert a helyszín egyszerűen megtelt. Ami biztos, hogy a gyönyörű későnyári időjárásnak is köszönhetően az emberek az eddiginél sokkal több időt töltöttek el a Borfesztiválon, és sokkal több bort kóstoltak. 15 ország közel 250 borászatának 4-5000 féle borát lehetett megkóstolni az idei Borfesztiválon.
Az idei rendezvényt – mint korábban is - rengeteg munka előzte meg. Szinte hihetetlen, de az 5 napos Borfesztivált egy éven keresztül 10 ember szervezte aktívan. Egy-egy Budavári Borfesztivál utómunkája egybefolyik a következő évi Borfesztivál előkészületeivel. Az idei rendezvény közvetlen mozgatói (az egyenpólós fiatalok, a biztonsági emberek és a mentősök) összesen 190-en voltak. A már összeszokott csapat nagyszerű összhangban végezte a feladatát, ami elengedhetetlen feltétele egy sikeres rendezvénynek.
A Budavári Borfesztivál lassan egy nagy közösséggé kezd formálódni, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a rendezvény Facebook rajongóink száma 8.580 körül mozog. 16.348-an jelezték, hogy biztosan ott lesznek a Borfesztiválon és egy hónap alatt majdnem 1.820.000-szer töltötték le a rendezvény híreit, mondanivalóit, játékait, ajánlatait, tanácsait.
Idei újítás volt egy okostelefon alkalmazás létrehozása, mely fontos információkkal szolgált a Borfesztivállal és az aktuális programokkal, műsorokkal kapcsolatban. Az applikációt 1445 alkalommal töltötték le.
A Borfesztivál honlapját a rendezvény ideje alatt és az azt megelőző két hétben több mint 100.000-en tekintették meg.
A tavalyihoz hasonlóan idén is központi kérdés volt a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés. A tavasszal meghirdetett parafadugó-gyűjtő kampány sikeresen zárult: több, mint 81.000 dugó gyűlt össze. Nemcsak a rendezvényen kibontott palackok dugói ezek, hiszen a borkedvelő látogatók zacskószám hozták magukkal a rendezvényre a dugókat. Ekkora mennyiséget még nem szállítanak vissza Portugáliába, így a dugógyűjtés jövőre is folytatódik.
A Zöld Övezet segítségével a szelektív hulladékgyűjtés szempontjából Magyarország minden idők legsikeresebb fesztiválja zajlott le. A számuk magukért beszélnek: öt nap alatt 350 m3 hasznosításra alkalmas hulladék gyűlt össze, amely az egész rendezvény összes szemetének 62 %-a! Nagyszerű eredmény. Ebből 5 m3 műanyag palack és fólia, 85 m3 kartonpapír és 31 tonna üveg volt. Az elsődleges nyersanyagok felhasználásával szemben 1 tonna üveghulladék visszaforgatása közel 14 000 MJ energia megtakarítást eredményez.
A Budavári Borfesztivál méltó záróakkordjaként került megrendezésre a Jótékonysági Borárverés. A rekord itt is megdőlt. Összesen 5.020.000 Ft gyűlt össze, ebből a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszóbuszt vásárol, amellyel az országot körbejárva sok száz hátrányos helyzetű gyermeknek szerezhetnek boldog órákat, perceket.
A Borfesztivál az öt napon át tartó ünnepléssel egy 20 éves korszakot zárt le. Néhány hét múlva új időszámítás kezdődik: elkezdődnek a következő évi rendezvény szervezői munkái. A Borfesztivál felkészült a megújulásra, az átalakulásra, a többre, a még jobbra…

