DÍSZSZVENDÉG - KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR BORÁSZATOK
Számos nép telepedett le vagy vonult át a medencén. Kelták, rómaiak, hunok, avarok, honfoglaló magyarok hagyták hátra emlékeiket. Az évszázadok során a földművelők fel- és kiismerték, betelepítették és gondozták a legjobb dűlőket, bortermő helyeket, megtanulták és feltalálták az ide illő borkészítési módszereket, szőlőfajtákat nemesítettek. Így alakultak ki történelmi borvidékeink és gazdag borkultúránk. (Forrás: Vinum Primatis)
(Térkép megtekintése nagyobb méretben)
A 2010-es Budavári Borfesztiválon bemutatkozó Kárpát-medencei Magyar borászatok:
Balla Géza (Románia - Erdély); Bóni László Dibonis Winery (Szerbia - Vajdaság); Drozdik Pincészet (Szlovákia - Felvidék); EOS vinodvory (Szlovákia - Felvidék); Kasnyik Családi Pincészet (Szlovákia - Felvidék); Kepe István (Szlovénia - Muravidék); Mátyás Pincészet (Szlovákia - Felvidék) ; Maurer Oszkár (Szerbia - Vajdaság) ; Nachbil Borászt (Románia - Erdély) ; Rozsmán István (Szlovénia - Muravidék); Strekov 1075 (Szlovákia - Felvidék); Trojicai / Cuk Lajos (Szlovénia - Muravidék) ; Vintop (Szlovákia - Felvidék)
A Borfesztiválon megjelenő borászatokról bővebben itt olhashat.
A Díszvendégek Budavári bemutatkozásának szakmai hátterét a Terroir Club biztosítja, ahol olyan természethű borokat talál, amelyek a termőhelyük harmóniájának teljes tiszteletével születnek.
TOKAJIT VAGY RUSZTIT?
Nem állítom, hogy ezt az összevetést a borfesztivál borkiállítás és vásárán megtehetjük, de ménesi vörös aszút azért kóstolhatunk. Csakúgy mint a Felvidék, a Partium és a Délvidék kiváló nedűit, ugyanis idén, a határon túli magyar borászatok vendégeskednek a Budai Várban. Jó barátként fogadjuk őket hiszen haza jönnek, ráadásul a borkedvelők régi ismerősként köszöntik már Balla Gézát, Bott Frigyest, Czuk Lajost, Drozdik Józsefet, Maurer Oszkárt és Társaikat. Hét országba kellet meghívót küldenünk, hogy a ritka ünnepi találkozó méltó legyen szőlő-borkultúránk egykori fényéhez. Bő egy évszázada, amikor még nagyhatalomnak számítottunk a bortermelő országok között, talán az egész Vár-hegyen sem tudtunk volna kellő helyet biztosítani valamennyi érdemes borászatunknak.
A történeti Magyarország területe leszámítva a Kárpátok vonulatait kiváló adottságokat biztosított a szőlő- bortermeléshez. A Kis- és Nagy-Küküllő vidékét, valamint a Szászföldet, ahol Erdély legjobb borai teremtek egy 1566-os térkép Wein-landnak, azaz „borvidék”-nek jelölte. A szerémségi bor már a középkorban ismertséget és nemzetközi hírnevet szerzett magának. Utána következtek a somogyi, baranyai, pozsonyi, soproni, budai, egri, borsodi nógrádi, veszprémi, zalai és erdélyi borok. Az elbeszélő források kivétel nélkül megjegyzik a borbőség mellett a borok sokféleségét is. Ahány borvidék annyiféle a borok karaktere is: „Nemes, erős, tüzes, édes könnyű, középszerű borok minden válfajban előfordulnak”- írta Oláh Miklós váradi püspök.
A filoxéravész előtt a Fertő melléke, Pozsony-hegyalja, Balaton melléke, Tokaj-hegyalja, Érmellék, Neszmély-, Buda-, Szekszárd-, Villány-, Eger-Visonta környéke voltak a legrangosabb bortermő tájaink. Szerémség hírneve a török kortól fokozatosan elhomályosult, viszont egyre inkább kiemelkedett Tokaj-hegyalja, amit elsősorban fehér aszúborának köszönhetett. A 17-19 században, a kor fogyasztói elvárásainak megfelelően Miskolcon, egyes beregi községekben, Rohoncon, Ruszton, Sopronban, Pozsonyszentgyörgyön stb.
fehér-, Szentendrén és Arad-hegyalján pedig vörös aszút készítettek az arra alkalmas évjáratokban.
1875-ben Keleti Károly irányításával Európában először készült el a szőlő-, bortermelés valamennyi fontos kérdését felölelő szőlészeti statisztika. Ez volt az alapja a borvidékek későbbi hivatalos beosztásainak, melyek közül a második már messzemenően figyelembe vette az évszázadok alatt kialakult hagyományokat, ugyanakkor először tett kísérletet egy-egy borvidék fajtakörének meghatározására, hogy az adott termőtájon belül a borok karakterét kiegyensúlyozza. A 18 borvidék területébe csak a minőségi bort termelő települések határait sorolta be: 1. ruszt-sopron-pozsonyi, 2. pest-nógrádi, 3. buda-sashegyi, 4. somlyói, 5. neszmélyi, 6. eger-visontai, 7. abaúj-miskolci, 8. tokaji, 9. szerednye-visznai, 10. munkács-nagyszőlősi, 11. érmelléki, 12. ménes-magyaráti, 13. versec-fehértemplomi, 14. szekszárdi, 15. pécs-villányi, 16. badacsonyi, 17. Balaton-melléki, 18. Erdélyrész borvidékei.
(Térkép megtekintése nagyobb méretben)
A kisebb-nagyobb hullámvölgyek ellenére, folyamatosan fejlődő szőlő- bortermelésünket a 19. század végén és a 20. század elején két megrendítő csapás érte. A szőlőgyökértetű, és a gombabetegségek invázióját, precíz szakmai válaszokkal leküzdöttük. A trianoni békediktátum formájában érkező politikai támadást a természet, és a kultúrtájalkotó ember máig nyögi.
Tokajit, vagy rusztit? Erre az egykor közismert magyar válasz így hangzott: „Tokajit a betegnek, rusztit az egészségesnek!”
Förhénci Horváth Gyula
Borszerződés
2010. május 28-án, Budatétényben, határon túli és hazai borászok Borszerződést kötöttek, hogy elősegítsék a Kárpát-medencei magyar borászok együttműködését és a magyar bor nemzetközi hírnevének helyreállítását. „Mi, magyar borászok, határon innen és túl elérkezettnek látjuk az időt, hogy összetartozásunkat szerződésben erősítsük meg. Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység.”
Az aláírók:
Bóni László – Délvidék; Debreczeni Kálmán – Etyek – Buda; Mátyás András – Felvidék; Asztalos Zoltán – Tokaj; Melecsky Tibor – Felvidék; Tiffán Zsolt – Villány; Balla Géza – Aradhegyalja; Maurer Oszkár – Délvidék; Garamvári Vencel – Balatonboglár; Rozsmán István - Muravidék.
