

Bor és víz - Jótékonysági Borárverés 2010
2010. Szeptember 17.
ExperiDance rendezvényház Ajtósi dürer sor 19 -21
A vacsorával egybekötött jótékonysági borárverésen a fogások között a felajánlott tételek termelőitől kóstolhatnak borokat a licitálók, érdeklődők. A hazai borászok kiváló borai kerülnek kalapács alá, a befolyt összeg idén is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat céljaira kerül felajánlásra, akik az idei évben a hazai árvízkárosultak megsegítésére fogják majd azt felhasználni.
"Évtizedes múltja van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a borászok összefogásának, amelynek eredményeképpen nemes célokat szolgáltunk közösen, minden esetben a legkisebbek, a legszegényebbek érdekében. Ez az év nem túl kíméletes hozzánk, hiszen a természet sok csapást mért hazánkra, nem kímélve otthont, utat, termést, sok-sok ember munkájának gyümölcsét, értelmét. Az áldott és éltető víz, ebben az évben tragédiák sorát is okozta száz és száz településen. Minden évben nehéz kijelölni azt a célt, amiért borász barátainkat és az árverés résztvevőit is mozgósítani szeretnénk, idén sajnos könnyű a választás. Segítsünk együtt azokon, akiknek most mindenük odaveszett, akiknek reményt adhat az a példátlan összefogás, ami megvalósul ma az országban, és aminek a mi közös programunk, a borárverés is fontos része lehet. A felajánlott borokban a természet csodáit és a gondos borászok munkáján keresztül ízlelhetjük meg. Ízleljük meg együtt a gondoskodás, az összefogás emberi csodáját is közösen!"
Győri-Dani Lajos
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
www.maltai.hu
Árverési tételek:
| Tételek: 1-10. | Tételek: 11-20. | Tételek: 21-30. | Tételek: 31-40. | Tételek: 41-44. |

